2012. december 3., hétfő

A félvilági hölgy: Bella Otero


Félvilági hölgyek azok a táncosnők voltak, akik úgymond a szegény lányból végzet asszonyává váltak. Ilyenek voltak mondjuk a Moulin Rouge táncosnői is. Ezek a hölgyek az arisztokrata és a polgárság felső rétegéhez tartozó nők mellett kiemelt szerepet kaptak. Fő mozgatórugójuk a pénz volt, ennek megszerzése érdekében pedig, bevetették a csábítás művészetének minden rejtett és tanított fortélyát. Az ő életvitelük miatt uralkodott el az a nézet is, miszerint a párizsi nők könnyűek, hiszen az átutazó idegenek jórészt velük találkoztak.
A félvilági (demi monde) hölgyeket több részre is lehet csoportosítani. Bármilyen szempontból is tesszük, a paletta változatos lesz.
Az előkelő vendégek teendői között hivatalos, fontos szerepet töltöttek be, naplókban külön programok voltak.
Öltözékük, kiegészítőik, frizurájuk és a környezetük is külön fogalom lett a divatteremtésben.



Akik a legnagyobb hírnévre tettek szert, azok: Emilienne d’Alencon, Liane de Pougy, Cléo de Mérode és a cikkem főszereplője, Caroline Otero, akit egyszerűen csak Bella (szép) Otero-nak neveztek.
Ha a nevük nem ismerős, elődeiké biztos az lesz: Madame Dubarry és Pompadour, valamint Diana Poitiers.
Mindegyik hölgy a semmiből küzdötte fel magát az előkelő kurtizán szintig. d’Alencon statiszta volt a párizsi színházaknál. Mérode a párizsi Opera balettkarában táncolt. Pougy pedig, egy bűvész segédje volt.
Szintén a Folies-Bergére-ben tűnt fel egy lány, aki később a legismertebb félvilági hölgy lett: Caroline Otero.



1868-ban született Puente-Valgában spanyol cigánylány anyától (Carmencita Otero) és görög apjától (Carasson). A szülők Cadizban ismerkedtek meg, és külön kuriózum, hogy a görög katonatiszt nem tudott spanyolul. Ebből a rövid románcból született Caroline. 13 éves volt, amikor megszökött egy olasz énekessel, aki később a férje lett, majd Monte Carlóba mentek együtt.
Állítólag a lány egyetlen aranyát tették fel tétnek egy kaszinóban, és nem elhanyagolható mennyiségű pénzhez jutottak. Ez az összeg, és a vele született éneke-táncos tehetség segítette a lányt. Elhagyta férjét, majd előbb Marseille-be, majd Párizsba ment. Mulatókban tűnt fel táncosként.
Hírnevét a Folies-Bergérben érte el és kamatoztatta. Ott táncolt és énekelt, majd később európai körutakon vett részt a tánckarral.
Hódolóinak sorában megtalálhatjuk: II. Vilmos császárt, II. Miklós orosz cárt, VII. Edward angol királyt, XIII. Alfonz spanyol uralkodót, Franciaország miniszterelnökét, Aristide Briand-t, illetve még számos előkelőséget és művészt. Persze, kevésbé híres férfi is megfordult ölében.
II Vilmos „A modell” címmel egy pantomim-darabot is írt neki, amelyet a lány a berlini Télikertben mutatott be.



Számára nagyon fontos volt a pénz. Ékszereivel tudott úgymond szabadságot szerezni magának, másrészt, manapság is tudjuk, mennyire fontos, hogy valaki hogy néz ki. Kellettek a szép és drága darabok ahhoz, hogy a nevéből ne veszítsen.
Egy korabeli történet szerint, mikor Otero szobalánya azt találta mondani egy dúsgazdag német bankárra, hogy ronda, a nő válasza az volt, hogy nem lehet csúnyának mondani azt a férfit, aki minden nap hoz ajándékba valamilyen ékszert.



Otero szenvedélyévé vált az ékszergyűjtés. Valahányszor Szentpétervárra utazott, kísérete a párizsi ékszerésze volt, aki mindig tudta, hogy „mi való Caroline-hoz”.
Gyűjteményében helyet kapott Eugénia császárné gyöngysora, Marie Antoinette gyémánt nyakéke. Feltűnő ékszereket választott, és viselte is őket. Óriási ékkövekkel lépett fel sokszor. Pougy-val sokszor versenyeztek egymással. Amikor Pougy gyöngyökből kitett ruhát viselt, Otero ékszereire rálicitálva ezzel. Otero a legjobb üzletekből öltözködött.
Bármennyire is jól volt, ragaszkodott ahhoz, hogy színházakban lépjen fel. Nőies alakja többször plakátokon és képeslapokon jelent meg, hirdetve a színházat, színdarabot, önmagát.
Nagy sikert aratott a Carmennel.
Egyszerre volt pozitív és negatív példa is. Egy amerikai újságíró azt írta róla, hogy ő „az öngyilkosság szirénje”. Ezt azért írták, mert fentebb már említettem, hogy szegényebb sorból jövő férfiakkal is kezdett. Voltak olyan szerencsétlen helyzetben lévők is, akik látták, hogy nekik csak az álmodozás marad, sosem érhetik el az áhított hölgyet. Mindenüket eljátszották és öngyilkosok lettek, míg mások jól érezték magukat Otero társaságában.
Azt mondják, hogy a kép, amit Otero képvisel, jellemző volt a „boldog békeidőkre” is.



Bella nagyon hoszú életet élt egészen 1965-ig. Nizzába vonult vissza, és viszonylag szegényen halt meg, mert minden vagyonát (pénzt és ékszert) a kaszinókban eljátszotta.
Élettörténetét sokan megírták, köztük ő maga is, melynek címe Memoires.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése