2012. november 30., péntek

Nem tudom... még most sem


Mindig vannak olyan szavak, amiket gyakrabban használunk, mint az összes többit. Az egyik barátnőm állandóan a „jólkivan” szóösszetételt használja, egy másik időről-időre elővesz egy-egy kedvencet. A tanáraink a „kvázi”-val operálnak. Azonban van két olyan szó, amitől két másodperc alatt a plafonra mászok.

Nem, nem. Ez nem az igen, és nem is a nem. Vagyis, utóbbi félig, mert a „nem tudom”-ról beszélek. Ilyen nincs. Mert az egy dolog, hogy vagy van információm, vagy nincs, de ezzel a két szóval nyugodtan álomra hajtani a fejet gázos.

 

Régen még volt mondanivalója számomra, még meg is ihletett a „nem tudom”. Így írtam róla:

„-Tudod te egyáltalán, mit jelentett nekem ez a húsz év? – kérdezte a férj, miközben az ingeit pakolta be a bőröndbe.
-Nem tudom. – felelte a feleség.
-Az életem voltál. – kezdte magyarázni a férj. Könnyek gyűltek a szemébe. – Az életet jelentetted nekem. És tudod, mi fáj a legjobban?
-Nem tudom. – felelte a feleség.
-Ahogy mondtad - válaszolta a férj. -, nem az, amit mondtál.
-De én… - állt fel a fotelból a feleség.
-Pszt!
-Szeret… - mielőtt befejezhette volna, a férj lelőtte a feleségét, majd végzett magával is.”

Ennek a keserű irománynak a címe „Nem tudom”. Amikor írtam, még nem is sejtettem, hogy évekkel később az fordul meg az eszemben, hogy aki még egyszer leírja vagy kimondja, azt lelövöm.



Ha kérdez valaki valamit, akkor vannak tervek a fejemben, hogy mit fogok rá válaszolni. Apunak a legtöbb fejtörést azzal okozom, hogy amíg egy szimpla ember ezzel a két szóval reagálna le egy olyan kvalitású kérdést, hogy „mikor érek rá-?”, én elmondom a konkrét hetemet. Sőt, amikor semmi értelmes nem jut az eszembe, akkor nem leviszem utánuk a hangsúlyt, hanem folytatom egy DE szócskával.
Varázslatokra képes ám!

Az elmúlt hét termése Vivi barátnőm. Telefonon beszélgettünk, és mondta, hogy valamelyik csütörtökön szabadnapos lesz. Megkérdeztem, hogy melyiken, mire mi lett a válasz? Nem tudom.

Mr.A mondja nekem, hogy el kell menni vásárolni, mert nincs mit enni. Kérdezem tőle, hogy mit szeretne enni? Amire így felel: Nem tudom.

Vasárnap kérdezem Emilitől, hogy szerdán ráérsz? Nem tudom.

Nem tudom. Nem tudom. Nem, nem, nem. Vannak olyan dolgok, mint a fentiek is, amire illenék tudni a választ. Legalábbis, nekem evidens, hogy ezt a két szót tényleg és kizárólag csak azokra a kérdésekre adom válaszként, amiről halvány lila gőzöm nincsen.
A többiben meg igyekszem a legjobb emberi formámat nyújtani.

Egyszer érném/élném meg, hogy egy filmjelenetben lánykéréskor a lány nem azt rebegi a kicsi szájával, hogy igen, hanem azt, hogy nem tudom.

Szóval. Nem szeretném sokáig ragozni, mert nem lehet. Nem tudom tovább boncolgatni. :D hihihi
Úgy gondolom, hogy a tényleges nem tudás, és a nyafogásból kimondott nem tudás között van különbség, és ezt egy ember már csak a hangból is érzi. Mindenből érzi, és nem tud vele mit kezdeni. Nem lehet a „nem tudom – embereket” megváltoztatni.
Képtelenség.
Nem tudom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése