2012. november 12., hétfő

Beszélgessünk!


Minden ember életében eljön egy pillanat, amikor nem akar az lenni, ami, és elég egyetlen szó is ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. Az ilyen magok a megfelelő ápolással óriásokká nőnek, és átsegítenek az életünk hullámvölgyein.
Amikor ezeket írom, nem mardos depresszió vagy bűntudat, pusztán az agyam pisszen egyet.


Sokan bolondnak néznek, amikor kiöntik nekem a szívüket, és én azt válaszolom nekik, hogy üljetek le, és beszéljétek meg. Ez a legjobb megoldás mindenki számára, s ha szeret a másik, akkor meg fogja érteni. A kapcsolatok többsége azért fut zátonyra, mert a felek nem hallgatják meg egymást. Cigarettázik, füvezik, hisztizik, duzzog, értetlen – mind olyan tulajdonság, ami eltörpül, ha szeretsz valakit. Ilyennek fogadod el.

És vannak barátaink. Akik talán nem akkor érnek rá, amikor mi akarjuk. Van párunk, aki rosszkor van néha rossz helyen, rosszat tesz. Olyankor nevet, amikor sírnod kell, és olyankor néz hülyének, amikor boldogok vagyunk. És vagyunk mi, millió és egy hibával, melyek ugyanilyenek.
Mondjuk sokszor, hogy szeretnénk mások lenni, vagy de jó lenne, ha a másik más ember lenn. De ez biztos így van? Így nem jó?
Dehogynem. Jó lenne, ha úgy lenne, mint ahogy nincs, de így sem rossz.

S más hiába mondja, erőlteti, hogy jobb lenne, ha más lenne, de tudomást sem veszel róla. Idővel megtanulod kizárni a káros hangokat az életedből, és úgy szeretni a többieket, amilyenek.

Néha ez elveszik, amikor sok a gond. Felgyülemlik valami, ami elnyomja mindezt. Néha ki is öli az emberből, és az, hogy a kihullott hajunk összegyűlik egy galacsinná a padlón, nem aranyos vagy vicc tárgya lesz, hanem egy idegesítő valami. Jönnek a megjegyzések, majd a figyelmeztetések, extrém esetben a feddések.
Mint egy mantrát, úgy mormoljuk a kívánságainkat: Ne horkolj! Ne mosogass! Ne oda tedd! Ez, mi ez?! Ne adj puszit, ha fokhagymát eszel! Halkítsd le a tévét! Ne játssz! Ne olvass! Foglalkozz velem! Figyelj rám! Add ide! Vedd el! Vidd ki! Mosd le!

Amikor ez gigászi méreteket ölt, akkor már komoly probléma van, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, rokonokról. Akkor már az aranyos dolgok másnak fognak tűnni. Ilyen, amikor a szerelmünk megcsúnyul, a barátunk szeméből már nem a barátunk néz vissza.
Sutba dobhatjuk az addig összegyűjtött tudást, mert nincs az a vakcina, ami segíteni tudna.



A párom is sok apró hibát vét, ami ha jobban megnézem, nem is hiba. Újfent egy Bridget Jones idézettel tudnék jönni, amikor lecsukják Bridget-et Thaiföldön, és a nők kérdezik, hogy miért hagyta el a szerelmét. Az ott ülőket verték, kihasználták, prostitúcióra kényszerítették, kábítószerre szoktatták. És ekkor jön rá Miss Jones, hogy amiért ő kidobta Markot (pl: a gatyája pedánsan össze van hajtva), az tulajdonképpen semmiség. Sőt, akkor már inkább nézné azokat az alsókat, vagy ő segítene neki.

Nem is tudom, mi lenne, ha azt is szakítószámba venném, hogy Mr.A nem hajlandó a gatyáit betenni a szennyestartóba, mindig mellédobja. Valószínű, ha nem lenne, könyörögnék neki, hogy össze szeretném szedni a szennyesét.

Szóval, mielőtt beütne a fejetekbe az ötperc, előtte gondoljátok jól végig, hogy megéri-e elveszteni valamit azért, ami tulajdonképpen p**safüst?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése