2012. november 3., szombat

A felhők fölött 3 méterrel


Hogyan is lehet túlélni egy hosszú hétvégét? A legjobb módszert ma fedeztem fel erre. Szántam egy kis időt magamra, a lakásra, majd egy bögrényi édességgel bevetettem magam a kék, vastag takaró és megannyi párna közé. Linda múltkor említett egy filmet, amit most megnéztem…


Általános információk:
Cím: Tres metros sobre el cielo
színes, spanyol romantikus dráma, 117 perc, 2010

Rendező: Fernando González Molina
Író: Federico Moccia
Forgatókönyv: Ramón Salazar

Szereplők:
Mario Casas – H.
María Valverde – Babi
Ílvaro Cervantes – Pollo
Marina Salas – Katina
Nerea Camacho – Daniela

 
Történet:
Adott két fiatal, az élet két teljesen más szegmenséből. A fiú a tipikus helyes, de rossz fiú. A lány a család rabja. Találkoznak, és első látásra, vagy inkább csobbanásra egymásba szeretnek. Valószerűtlen és reménytelen szerelem ez, ami belülről égeti őket egészen egy katasztrófáig.
(többet direkt nem árulok el)

 
Plusz:
Van már második része is. Kár, mert a jó filmeket pont a folytatás rontja el… általában…

 
Vélemény:
Rómeó és Jólia, Trisztán és Izolda, Edward és Bella, vagy a Mint a hurrikán című film Sandra Bullockja és Ben Affleck-je. Az örök példa arra, hogy az ellentétek vonzzák egymást. De vajon meddig képes vonzani a színes a színtelent? Nem örökké, ezt mindenki tudja.
A film tetszett, bár voltak periódusok, amiket nem értettem. Párbeszédek, monológok, jelenetek, amiket nem értettem pontosan, hogy jönnek ilyen intenzitással a képbe.
Voltak pillanatok, amikor úgy gondoltam, hogy az egész egy csöpögős más, egy kaland története, aztán a dramaturgnak hála, majdnem (de csak majdnem) elsírtam magam.
A történet maga egyszerű, mint egy bot. Nincs hangulata, nincs bonyolult sztorija, neves színészei, vagy jó eszközei. Egyszerű, és ettől életszagú. Nagyon is reális.

 
Megjegyzés:
Nem tudom, ki látta, és mit ébresztett fel benne. Először is, elsőre ki tudja, hogy kit választunk, viszont az bizonyos, hogy az az ember meghatározó lesz. Az első rosszfiú is ilyen, aki miatt megszűnik a körülöttünk lévő világ addig, ameddig egymás életében/karjában vagyunk. Aztán elmúlik a varázs. Aztán idősödünk, és beköszönt egy, az igazi, de az a fajta, aki tényleg, velejéig az, aki onnantól kezdve mindig az Ő marad a történeteinkben. Két teljesen különböző világ vagyunk. Vágyunk arra, hogy velünk legyen, de megzabolázni lehetetlen. Az akarás e két oka pedig, belülről őröl fel, miközben a szerelem elemészt.
Aztán eljön egy pont, amikor ott álltok egy elágazásnál mind a ketten. Az élet, amiről azt hittük, hogy közös, kettéválik. Ő jobbra, én balra megyek. Nem valljuk be, és sokan kísérnek minket az úton, de senkinek sem vállaljuk fel, hogy abban a reményben megyünk egyre előre, hogy hátha lesz még egy kereszteződés, ahol csak egy pillanatra is, de megláthatjuk, érezhetjük a másikat.
Idézet a filmből: „Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer majd újra összeforrnak. Ahogy távolodunk az úton a másik egyre kisebbnek tűnik. (…) A végén ott fogunk állni. Csakhogy a végén egy dolog lesz. Beáll a rohadt tél.”
Ez az a pont, a tél, amikor rájövünk, hogy vége. Nem jön vissza, azt az életet, vagy az előtte levőt nem kapjuk vissza. Megváltozik minden. Ez az igazi vége a dolgoknak. Megyünk az úton, és bízunk abban a nyamvadt kereszteződésben.
Én a mai napig bízom benne, de szemtől szemben senkinek nem vallanám be. 

 
Értékelés:
9/10
Mindenkinek ajánlom ezt a filmet. Szerintem abban van a varázsa, hogy az utolsó utáni pillanatig reméli a néző, hogy nem az lesz a vége, amit már igen régóta sejt.


Ti láttátok már ezt a filmet?
Volt már igazi rosszfiútok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése