2012. október 28., vasárnap

Tokiói tortúra


Szombaton a főiskolán filmet néztünk a dominancia és alávetettség kapcsán. Megtetszett, és szeretném, ha minél többen megnéznétek!
 
Általános információk:
Cím: Stupeur et tremblements / Fear and Trembling
Színes, francia-japán vígjáték, 107 perc, 2003

Rendező és forgatókönyvíró: Alain Corneau
Író: Amélie Nothomb

Szereplők:
Sylvie Testud – Amélie
Kaori Tsuji – Fubuki
Taro Suwa – Saito
Bison Katayama – Omochi
Sokyu Fujita – Haneda


 
Történet:
A film nagyjából arról szól, hogy adott egy lány, Amélie, aki kislányként Japánban nevelkedik, majd otthon, Belgiumban diplomázik, és visszatér Japánba, hogy egy cég alkalmazottja lehessen, mint tolmács. Elmondják neki, hogy milyen a hierarchia, kinek és hogyan szóljon, s mindenki érezteti vele, hogy hiába perfekt valaki, akkor is, az adott ország nem preferálja a másik ország szülöttét. Nem is arról szól, hogy nőként milyen a pokoljárás, hanem kívülállóként milyen ez. Hibát hibára halmoz, de kivár a végsőkig. Lel barátokat, talál ellenségeket, és mind a kettő onnan jön, ahonnan nem várná az ember.
Amélie egy éves megpróbáltatásairól szól ez a dráma, ami vígjátéki elemekkel tarkított.

 
Plusz:
Amélie Northomb írta a történetet, aki azt remélte, hogy egy felhőkarcolóban találja meg számításait, ott teljesedhet ki.
Ami nekem kimondottan tetszik, hogy japánok csinálták, japánokról, és hiába „járatják le” a saját népüket, azért is megcsinálták ezt a filmet. Dicséretes.
Aki megnézi, megtalálja benne a saját életének (munka) buktatóit.

 
Vélemény:
Valahogy mostanság egyre több külföldi, és még ennél is több japán film kerül elém. A japán filmekről az embernek az a benyomása, hogy animéket/mandákat dolgoznak fel, túlteng benne a tradícionális jellemzők tárháza, és jönnek a képi metafórák is.
A svédcsavar ez esetben az, hogy bár Japánban járunk, japánok között, japán szokásoktól tarkítva, a francia szemszög mégis jobban előtérben van, talán, mert a szereplőnk nem vágott szemű.
Azt hinné az ember, hogy a kultúrák közti különbségek viccesek, és a végén elfogadó mindenki. Jöhet a boldogság, a szerelem, és senki sem vesz tudomást arról, hogy a kivételeken kívül mindenki más közröhej tárgya lesz.
Az önéletrajzi ihletésű könyveit is a humor oldaláról fogta meg a rendező, de azért ezen túl is el lehet látni/gondolkodni szerintem.
Hiába egy más világ, más kultúra, akkor is felfedezhetjük benne a sajátunkat, annyi különbséggel, hogy talán a mi országunkban kifelé menet még hátba is köpnek.
A főszereplő belga lányt alakító színésznő pedig, nagyszerűen játszik, és remek narrátor szövegeket tettek a szájába, amitől csak még közelebb érezzük a történetet magunkhoz.

 
Megjegyzés:
Erről a filmről eszembe jutott megboldogult ügyvédi irodás létezésem. Három hónap volt az egész. Úgy mentem oda, hogy majd lesz jobb is, a felvételi mosolygón közölték, hogy az elődöm idióta volt, akinek pedig a helyére pályázunk, nemsokára jön vissza (3 év), és addig tart a munkaviszonyom. Eleve tudtam, hogy csak átmeneti kiegészítője vagyok az irodának. Ezt a tényt pedig, ki is mutatták nekem, mivel mindig az elődömhöz, Évikéhez voltam hasonlítva. Fénymásoltam, szkenneltem, iratokat írtam alá, rendezgettem az aktákat, bankba rohangáltam. Ez volt az első idő. Amivel igazán nem voltam tisztában, hogy egy titkárnőnek is kell könyvelnie. Világéletemben 1-2 voltam matekból, de nem is ezzel voltak a problémák, hanem, hogy a főnököm egy számomra átláthatatlan rendszerben vezetette velem a pénzt, míg az én módszerem neki volt kaotikus. Nem tisztáztuk az erőviszonyokat. Sok mindent nem mondott el, vagy megkért, hogy hazudjak, pl.: a legjobb barátom anyukája ajánlott be, ezért neki kellett hazudnom egy üggyel kapcsolatban. Legtöbbször viszont, az volt, hogy főni mondott valamit, amit megcsináltam, s mikor kész voltam, az nem volt jó. Most mit mondjak erre? Ha elismerem a hibát, hülye vagyok. Ha az igazamat bizonygatom, akkor is hülye vagyok.
De a titkárnőből három hónap alatt senki lettem. Bilbó szavaival élve, elfogytam, mint a túl kicsi vaj a túl nagy kenyéren. Kiégtem. Gyomorgörccsel keltem, és ideges voltam egész nap. Aláírom, hogy sok hibát vétettem, de ez volt az első igazi munkahelyem, és nem mondta meg senki tisztán, mikor mi a dolgom. Ha megoldottam magamtól, azt nem szabadott volna. Ha megkérdeztem, mit csináljak, azt sem szabadott volna. Gondolatolvasó és Évike sem vagyok. Tudom, hogy sok hiányosságom van, és van még mit tanulnom. Közröhej és közutálat tárgya lettem. A főnökeim agresszívak voltak, a többiek pedig, hátulról mellbe támadtak. S minden alkalommal, amikor már úgy éreztem, hogy ennél rosszabb nem lehet, mindig jött valami amitől még kisebbnek éreztem magam.
Aztán borult a bili, és nem vártam meg, míg a helyzet elmérgesedik. Eleinte papír, kapocs és boríték tűnt el az irodából. Nem vártam meg, míg a pénznek is lába kél. Felmondtam.
Eljöttem.
Ez az én történetem, de ebben a filmben magamra és a korábbi munkahelyemre ráismertem.

 
Értékelés:
10/10
Ajánlom mindenkinek, akik munkára készülnek, akik már túlvannak egy borzalmas munkahelyen, és azoknak is, akik hajlamosak a dolgokat többnek látni annál, mint ami.

 
Ti láttátok már ezt a filmet?
Voltatok ilyen helyzetben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése