2012. október 7., vasárnap

Legjobb védekezés a támadás


Bár tegnapra ígértem, sorozatot bámultam, ezért elmaradt a bejegyzés, ám ma elméletben többet is fogtok kapni tőlem.
Most elárulom, mit mondott Mr.A arról, hogy félek az alienektől.

Még régebben történt, hogy felhívott, hogy elmegy a kollegáival iddogálni. Ez általában azt jelenti, hogy valamikor egy környékén jön haza. Mit csinálok ilyenkor? Kényeztetem magam vacsorával, fürdővel, majd az est végeztével bevetem magam az ágyba.

Beburkolózom a zöld takarónkba, és benyomtam a dévédét. Sikerült belefutnom egy régi horrorba, amiben zombik árasztják el a Földet… vagy talán már meg is tették, és egy maroknyi csapat próbálja megtalálni az ellenszert. Lényegtelen.

Egyszer csak hallom, hogy valaki matat a zárral. De hol a fémmel, hol a fát karcolja, és kaparászik.
Még szerencse, hogy mindent bezártam, és bent hagytam a kulcsot. Gondoltam magamban.
Mi volt a következő?
Hát az, hogy kifutottam a konyhába egy késért, és remegő lábakkal álltam a konyha közepén. Mire jött a csöngő, és úgy összerándultam, hogy kiugrott a hajgumim.
Aztán meghallottam Mr.A hangját, hogy engedjem be.

Életemben nem égett még így a fülem, de beengedtem. Kicsit pityókásan ugyan, de észrevette a harci szerszámot a kezemben. Rábökött vetkőzés közben, és kérdezte, hogy miért szorongatok görcsösen egy harminc centis kést.

Zavaromban lenéztem, és annyit mondtam, hogy félek, hogy bejön egy alien.

Erre a komoly helyzetre annyi volt a reakciója, hogy röhögött.

Két nappal később megint kizártam, igaz, akkor délután jött haza, és megismétlődött minden.

Ő: Minek zárkózol be?
ÉN: Mert félek, hogy bejön valaki. Amúgy mindig van valami a kezem ügyében, amivel ütni, szúrni tudok, vagy, amit el tudok dobni.
Ő: De mitől félsz?
ÉN: Hogy bejön egy alien.
Ő: Végül is, reális félelem. Ha egy csöves jön be, akkor azt ki tudod kergetni a lakásból. De ha egy alien jön be, jobb esetben is van fél perced. (röhögve közölte)
ÉN: Igen. Ezért van nálam mindig könyv.
Ő: Megtanítod olvasni?
ÉN: Nem. De legalább van valami, amivel fejbe tudom vágni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése