2012. október 21., vasárnap

Fiú! Lány! Fiú? Lány?


Még emlékszem, mennyire fel voltak háborodva nők tömegei azon, hogy milyen már, hogy a modellek egyre fiatalabbak, és egyre véznábbak. Elvesztik minden nőiességüket, és úgy néznek ki, mint egy halom lelketlen ruhafogas.
A másik oldalon a testépítő csajokat szokták szapulni, mert nekik meg a szteroidoktól, vagy ki tudja, mitől, annyira markáns lesz a férfi énük, hogy egy igazi pasit kenterbe verhetnének.
Erre most, tessék. Megjöttek a fiúk minden macsizmó nélkül… és némelyikük tényleg olyan, mint egy nő.

De miért? – Tört ki belőlem a kérdés.
Félre ne értsetek, a szabad szexualitás híve vagyok, mindenki olyan, amilyen szeretne lenni, és annak érzi magát, aminek szeretné, úgy néz ki, ahogy szeretne. Nem ez a lényeg, hanem az ember.

Hétről hétre, amikor találkozok a csajokkal, mindig felmerül a kérdés, hogy milyenek a pasik. Legtöbbször az jön a szánkra, hogy kezdenek elnőiesedni. Van egy rossz hírem, ez már múlt idő. Megtörtént. Mégpedig, a modellek világában.


Mindenki azt mondja, hogy a mai világban már csak arra figyel oda az ember, ha lesokkolja valami, amúgy elmegy mellette. Ha fekszik valaki a saját hányásában, elfordítjuk a fejünket. Ha valaki dédelgeti a kutyáját, mint a gyerekét, aranyosnak nevezzük. Ha verekedés van, inkább oda sem figyelünk. Az átlagember beleszürkül a környezetébe, s talán ezért is lehet az, hogy sokszor azért találunk egy-egy öltözéket furcsának, mert kirí a többiek közül.

Mint én is. Régebben is láttam az orosz reklámokat, meg a japán autók reklámjait. Amikor nőket pasinak öltöztetnek be, vagy fordítva, csak legyintettem. De valahogy ez csak most esett le számomra.

Hogy jutottunk el idáig?
Elkezdtünk egyre rövidebb ruhát viselni. A fűzőtől megszabadultunk, mint a nemiség rabigáját jelentő darabtól. Megjelentek a nők, akik farmert viselnek, bagóznak, söröznek, dolgoznak. A vállukat megveregettük, hogy köszi, szép volt, hogy vannak jogaink, és milyen jó, hogy elkezdhetünk hasonlítani a férfiakhoz. A nők azért vehetik át jogosan a férfiak szokásait, mert el voltak nyomva?
Egy férfi esetében pedig, miért is nem hordhatnak szoknyát? Mert a skótokon kívül a másság jelképe lenne?
Egy nőnek mindent szabad, amit egy férfinak nem. A férfiaknak nem szabad felvenniük a női viselkedésmintákat, mert oda a macsóságuk. A nők viszont, kényük-kedvük szerint alkalmazhatják a maguk életében a férfi attitűdöket.

 
Az egyenlőség és a szabadság megteremtette azt a viselkedési szabadságot, amikor a férfinak nem ciki a rózsaszín póló / ing, kedvesebb, kecsesebb lehet, mint egy nő. Divatosabb. Szépítkezhet. Megnyilvánulásaiban finommá válik, és sok olyan női tulajdonságot is átvesz még, amit lehet, hogy nem kellene. – Ezektől még nem feltétlenül lesz valaki homoszexuális, de jó úton halad. – Vékony, női cigit szívni. Koktélokat inni. Nem kapcsolgatni két másodpercenként egy csatornát. Órákig szépítkezni. Depressziósnak lenni a legapróbb rosszkor jött A-betűtől is. Nem mernek lecsapni egy egeret. Jobban ismerik az aktuális divatot. Zacskós levesen kívül semmi mást nem tudnak elkészíteni.

Ez a mi hibánk? Hagytuk ennyire átfordulni a világot? Ha egy férfit nőies környezetbe teszünk, akkor maga is nővé válik?

A divat világában egyre többször találkozhatunk ezzel az androgün (amikor egy ember kétnemű) jelenséggel. Eleinte csak beöltöztették a nőket férfiaknak, a férfiakat nőknek. Ma már a nemiség összemosódott, és valahogy úgy vált ketté, hogy túlzott mértékben vannak a kromoszómák az egyik nemben a másikból és fordítva.

Ez az egész arról szólna, hogy az illúziót és a valóságot hogyan keresztezzük. Manapság nagy divat, hogy nőket férfi ruhába bujtassunk. Nem kell hozzá sok minden. Akinek megvannak a testi adottságai, elég a hátragumizott haj, férfiruha, pajesz és műbajusz.
Ehelyett azonban, egyre inkább megteremtettük a teret annak, hogy a bennünk lakó két erő (férfi oldal és női oldal) felszínre törjön. Jöttek a nőies férfiak és a férfias nők. A biológiai nemiség, mint tény, nem más, csak az agyunk terméke.

Minden nőben ott rejlik egy férfi, és minden férfiban egy nő.
Szerintem, csúnyán lemaradtam. Mert valahogy nem érzem, hogy bennem is lakozna egy férfi függetlenül attól, hogy néha legurítok egy sört, vagy momentán macinaciban írok és egy kinyúlt pólóban. Nem vagyok lányosan öltözve. Az utcára is szívesebben veszek fel nadrágot, mint szoknyát. Lehetünk elegánsak naciban is. Nem érzem annyira kényelmetlennek, mint a szoknyát. Abban mindig oda kell figyelni, hogy lépek, hova lépek, merről fúj a szél, felgyűrődött-e, hogy ülök le, hogy állok…stb.

Vannak pillanataim, amikor így és amúgy öltözöm. De nem keveredik bennem a két nem. Nem érzem. Nem értek a számokhoz, világéletemben rossz voltam matematikából. Szerelni akkor szoktam, amikor már nagyon rávisz a szükség, és nincs bennem területfoglalási vágy.

De ha ez másban megvan, akkor ez azt jelenti, hogy szépen lassan eltűnnek a nemek? Visszaalakulunk gömbbé, ahogy kezdtük? És ha ez megtörténik, akkor a nem, mint olyan kettősség, ami eddig meghatározott minket, teljesen feleslegessé válik?


Persze, mindenki van úgy, hogy azt mondja „bárcsak férfinak (nőnek) születtem volna?!” De ez a gondolat, ahogy jön, úgy múlik el.
Az androgünök szerencsések. Annak sminkelik magukat, aminek akarják. Milyen jó, nem? Verőfényes napra ébrednek, és úgy döntenek, ma nő leszek, és ugrik is bele a nyári ruhába. Ősszel viszont, farmer, trikó, és kockás ing dukál a borostás fejhez.

Mindezt egybevéve. Tudom, hogy milyen férfit testesítenék meg, és azt is, hogy milyen nőt nem. Vagyok, aki vagyok. Elkárhozott lélek.

5 megjegyzés: