2012. október 8., hétfő

Dr. Karizs Tamás - Dr. Zacher Gábor: A Zacher, Mindennapi mérgeink


Olyan régóta vadásztam ezt a könyvet, hogy el sem merem mondani. A könyvtárban mindig ki volt kölcsönözve, nem tudtam olyan szemfüles lenni, hogy megkaparintsam valaki előtt. Röstellem bevallani, de nincs elég keretem, hogy megvegyem. Most, hogy voltunk édesapámat köszönteni a barátnőjénél, kapva-kaptam az alkalmon. Megláttam, és nagy boci szemekkel pilláztam Zsuzsira, hogy adja nekem kölcsön. Mondanom sem kell, hogy fél másodperc alatt elolvastam (ez nálam két napot jelent, mert nem tudtam folytonosan olvasni).
Gördülékeny írás, nem olyan, mint egy száraz szakkönyv. Mindenféle takarózás nélkül beszél a drogokról, alkoholizmusról úgy, hogy sok mindent megtanul belőle az ember, mégsem érzi azt, hogy az agya leterhelődött a könyv végére. Nem mellesleg az ország toxikológusáról is megtudunk egy-két dolgot.
 
 A szerzőről
Kettő is van.
 
Dr. Zacher Gábor Budapesten született 1960-ban. Többszöri nekifutásra vették fel az orvosi egyetemre, ezért mentőzött, műtősfiúnak állt, vagy éppen állatgondozónak. 18 évig dolgozott mentőtisztként. 1986-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1998 óta dolgozik a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ klinikai toxikológiai osztályán, főorvosként. Legtöbbször valamilyen függőségben szenvedő öngyilkosjelöltet, alkoholmérgezettet és drogtúladagolásban szenvedő pácienst látnak el.
Több egyetemen toxikológiát oktat.
A médiában sokat találkozni vele, mert minden mérgezéses, drogos, alkoholos hír kapcsán megkérdezik. Saját bevallása szerint az egyik függősége a pipázás, a másik a mogyorós csokoládé.
Munkaholista, szeret futni és kerékpározni. Felesége Gyöngyvér építőmérnök, és van egy fia is, Bendegúz. Orvosdinasztiából származik.
Érdekesség: Biztos mindenkinek ismerős a Sacher-torta (egyik kedvencem). A néz nem véletlen, hiszen dédnagyapjának unokatestvére volt Franz Sacher, Metternich herceg híres udvari cukrásza.


Ne kövezzetek meg, de Karizs Tamásról nem sok mindent találtam, aki mégis, az légyszi alább hagyjon egy kommentet. Köszönöm!
 
Dr. Karizs Tamás szintén 1960-ban született Kecskeméten. Foglalkozását tekintve újságíró, fotós riporter. A „dr.” sem véletlenül pottyant a neve mellé, hiszen 1984-ben a budapesti jogi egyetemen megszerezte ezt a címet. Jogász nem szeretett volna lenni, de akkoriban, aki újságírónak készült, annak egy diplomára volt szüksége.
Cikkeinek megjelenése: Mai nap, Blikk, Story, Best, Meglepetés, Sikk, Füles. Különböző újságokban több tucat címlapfotója jelent meg.
Könyvet írt Jáksó Lászlóról, és több szakácskönyvet is fotózott.
Másfél évig vezetett műsort a Juventus rádióban. Zsűritag volt a Dalnokok ligájában. Videóinterjúkat készít a Storyonline-on és néha a Story Tv-ben.
Érdekesség: (copy-paste a könyv hátuljáról) Zacher Gáborrral a gimnáziumban elválaszthatatlan jó barátok lettek, s ez a harminchét éve tartó barátság adta az ötletet, hogy közösen gondolják végig, s írják meg ezt a kötetet. Valószínűleg ő az egyetlen, aki iránt a közismert toxikológus teljes bizalommal volt, és akivel őszintén oszthatta meg gondolatait.
 
Fülszöveg
Az ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán. Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek.
Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függnie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk – mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat.
Szól ez a könyv tehát minden függőnek és kevésbé függőnek, kezdő és haladó szülőknek, akik nem tudnak mit kezdeni rakoncátlan gyermekeikkel, és az állandóan változó világgal, ami újabb és újabb függőségeket hoz létre – mindezt teszi életszagú, megtörtént esetek elmesélésével, olykor humorosan, sokszor pedig halálosan komolyan.


Kedvenc idézetem
Mivel nagyon jól ír a szerző, nehéz egy kedvencet kiválasztani.
Talán még egy jó tanács, habár ezekkel a jó tanácsokkal a fiataloknak tele van a padlása. Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy szeretne kábítószert használni, akkor nyugodtan használjon 0 milligrammot. Akár alkalmilag, akár rendszeresen. Mert higgyék el, 0 milligramm használata esetén garantálni tudom, hogy senkinek semmi baja nem fog történni. Mert a kábítószer-használat arról szól, hogy megváltoztat! Ha 0 milligrammot használsz, az biztosan nem fog megváltoztatni. És azt gondolom, a történetnek ez a lényege: ha mersz nemet mondani, mered magad tartani egy értékrendhez, és akár alkalmilag vagy rendszeresen fogyasztasz 0 milligrammot, akkor olyan felesleges rizikóvállalástól óvod meg magad, ami – valljuk be őszintén, és higgyék el, én ezt azért már sok év óta látom – érdemi haszonnal nem nagyon kecsegtet az életben. Nem tudom, hogy mennyire tart jó felé a világ. Ezt a világot a mostani fiatalok alakítják saját maguknak, mert számukra ez már kicsit idegen és más. De igyekezzenek ezt olyanra formálni, hogy azért élhető legyen. És nem biztos, hogy ebbe a pszichoaktív szereknek bele kell tartozniuk.

Vélemény
Mindig azt mondom magamra, hogy csokoládéfüggő vagyok. Abból mindegy, hogy milyen, csak az legyen. De komolyan. Nem tudok úgy elmenni vásárolni, hogy ne lenne a kosárban minimum egy és rossz szájíz, mert csak egy. De volt már példa arra is, hogy loptam az áruházban, mert rám jött a kényszer, sőt, egyszer képes voltam leszállni a metróról, hogy édességhez jussak.
Erre akkor ébredtem rá, mármint, hogy „nagy a baj”, amikor egyszer nem volt itthon kiscsoki. Olyan elvonási tüneteim voltak, hogy még én is meglepődtem. Akkor mondta Mr. A, hogy ha nem kapom meg a napi 100 kiscsokimat (ami valójában egy), akkor jön a mindennapi élet drámája. Azóta minden nap legalább egyet megehetek. Ennyi megengedett.
Hogy nő a valagam, igazán nem érdekel, mert úgyis leadom a pluszt.
Milyen más függőségem van még? A dohányzás. Igaz, nem dohányzom már egy éve. Úgy voltam vele, hogy lejövök róla, mert igazán nem adott semmi pluszt. Azelőtt bekerültem egy társaságba, és mivel nagyon hasonlítani szerettem volna az ottani barátomra, és szerettem volna, ha a társaság nem néz ki magából, rágyújtottam. Az odáig fajult, hogy nagyon hamar, nagyon sok cigarettát elpöfékeltem. Aztán tavaly tavasszal jött Mr.A és azt mondtam, hogy elég volt. Ő nem dohányzik, kerül minden függőséget okozó dolgot. Letettem. De nem vallanám be az életemért sem, hogy kemény vizsgánál elpippantok egy szálat, vagy a barátnőmnél is rágyújtok. A mai napig. – És itt van az, amit nagyon sok tanárom mondott, és ebben a könyvben is benne van. Aki egyszer függő volt, az mindig az marad, csak lesz egy időszaka, amikor lejön a szerről.
Persze, volt, hogy beszopódtam a Facebook-ba, de koránt sem volt akkor káló, amikor azt mondtam, hogy vége, törlöm magam. Azóta nyugodtabb az életem, és a számítógéptől is hamarabb elszakadok.
Régen még a kávét ittam úgy, mint a vizet. Napi hét-nyolc bögre lecsúszott. Itthon, a kotyogósban főztem, ami valljuk be. Ha az embernek van egy jó kávéfőzője, akkor nem az automatás lötty jön ki belőle. Vizsgaidőszakban rájöttem, hogy elég az adrenalin, hogy ébren tartson. Így ma is maximum 2 bögre a megengedett.
De tényleg rossz valaminek a rabja lenni. Látszólag irányítod te az életedet, valójában a függőséged határoz meg. És ember legyen a talpán, aki kibírja ezt melletted, illetve, akinek elfogadod a segítségét, mert ilyenkor legjobb védekezés a tagadás. A „nekem így is jó”, meg a „meg fogom tudni állni”, csak azzal nem számolunk, hogy ebben a körben mi húzzuk a rossz névtáblát: Pató Pál.
Tudjátok. Ehj, ráérünk arra még…

Értékelés
10/10
„I’m so high. I can hear heaven”. Azért ennyi a pontszámom, mert én szeretem ezt a fajta stílust, amiben ez a könyv íródott (szépen szenvedőben). Tanít úgy, hogy szórakoztat, és szerintem bárki elolvashatja, akit egy kicsit is érdekel a toxikológia, mint téma. Vicces történetek, tanulságosak, mini önéletrajz. Szerintem nem azt kapja az ember, amire számít, hanem sokkal többet / jobbat.

Ti olvastátok már? Vélemény?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése