2012. október 20., szombat

Buszpasi


Valamilyen oknál fogva vannak napok, amikor bevonzom az idiótákat. Nem feltétlenül azok, de mindig van egy olyan megmozdulásuk, ami miatt én ebbe a kategóriába sorolom őket.

Tegnap voltam barátnőmnél. A város másik oldalán lakik, ezért a hármas villamos után átszálltam a hetvenes trolira. Éppen csak elkaptam a buszt, futottam egy kicsit… inkább kocogtam.

Amikor felszálltam, azt hittem, megfogtam az isten lábát. Végre egyszer akkor fogok a barátnőmhöz érni, amikorra ígértem, és a BKV nem húzza át a számításaimat. A troli viszonylag üres volt, alig voltunk rajta, vezetővel együtt, talán öten. Az első megállónál felszállt egy pasi.

Ezzel még nem is lenne baj, mert mindenki akkor és oda utazik, ahova akar, és úgy, ahogy akar.
Buszpasi megállt a troli csuklójában. – Megjegyzés: közlekedési anomália, hogy csúcsidőben mindig csak egyterű buszt indítanak, amin nem fér el senki, amikor meg pangás van, jöhetnek a csuklósok. Na, mindegy.

Szóval, buszpasi állt a csuklóban. Nem volt rossz, hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz pasi. Ápolt volt, kellemes megjelenésű.
Kopasz volt, körszakállal. Utóbbiból ítélve, szerintem sötét barna haja lehetett egyszer. A harmincas éveiben járhatott. Barna szemei voltak. Világosbarna kord nadrág volt rajta, fehér ing, barna mellény. Aktatáskát szorongatott, és telefonált.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy nemcsak néha-néha néz engem, de végig stírölt. Már majdnem kihúztam magam, hogy felavattam az új csukámat, kabátomat, a lila sálamat, és szépen sikerült kisminkelnem magam.

Erre letettem a telefont, és valahogy láttam a lelki szemeimmel, hogy a telefontársa bíztatta, hogy csapjon le. Már a testtartásából tudtam, hogy bizony, nekem annyi. Néhány levegővétel segítségével összeszedte a bátorságát, és a pangó buszon leült mellém.

Minden előzetes bejelentés nélkül beszélni kezdett hozzám. Hosszú, barna hajam van, ki is volt engedve, nem tudhatta, hogy ami alatt ő andalog, a fülemben éppen Jethro Tull szól.
Ettől függetlenül, hallottam, mit magyaráz.

Beszédes volt, mosolygós, kedvesen vicces, aranyos. Az illata is remek volt, bár nem az én illatvilágom. Pechemre elég önbizalmat érzett magában, hogy flörtölni kezdjen velem.
Oh, de hosszú megállók következtek. Pirultam, bár inkább melegem volt a kabátban, mint a bókoktól. Mosolyogtam kínomban. Aztán a buszsofőr bemondta, hogy megérkeztünk, és felpattantam, mire sikerült a vezetőnek fékeznie.
Ennek az eredménye az lett, hogy letapostam szegény srác lábát, aminek ő örült. Gondolom, mert hozzászóltam.

Ránéztem, és a lehető legkedvesebben: „Sajnálom, de még nem vagyok kész egy komoly kapcsolatra”.

Az arcáról egyből lefagyott a vigyor, szerintem szereztem neki egy rossz napot, vagy félreértettem, amit szeretett volna. Lelibbentem a buszról.

Utána maradt érzés: Jézusom?!?!?!! o.o

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése