2012. szeptember 30., vasárnap

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni


Mióta csak betettem a lábam a párom lakásába szemezek ezzel a könyvvel. Igazság szerint minden számomra új írót kétkedve fogadok, főleg, amelyiket sok nő kezében látok, mert a legtöbb vagy romantikus, vagy önsegítő. Megannyi szakirodalom, scii-fi és fantasy után, egy őszi reggelen ráfanyalodtam erre a könyvre.
Bevallom őszintén, pozitívan csalódtam benne, és izgatottan várom majd a következőt.

A szerzőről
Rio de Janeiroban született 1947-ben, tehát brazil író. Az ENSZ békenagykövete. Jezsuita iskolában tanult, már egészen fiatalon író szeretett volna lenni. Mivel szülei nem támogatták, befordult és ellenállt, ezért szülei elmegyógyintézetbe vitték fiukat. Háromszor próbált onnan megszökni, majd 20 éves korában kiengedték. Később erről az időszakról megértően nyilatkozott. Dalszövegeket írt, újságíróként dolgozott. Volt hippi is. Húszas évei közepétől érdeklődni kezdett a mágia és az okkultizmus iránt. Gyalog megtette a 830 kilométeres zarándokutat Santiago de Compostelába. Ebből született az Egy mágus naplója című regény.
Könyveiben jelen van a misztikus, szerelem, vallás, a nehéz döntések, keresztutak, kétségbeesés, és az emberi sorsok viszonylag tényszerű ábrázolása. Az élet minden területéről felhasznál elemeket, és nem koncentrál egy mainstream dologra.

Fülszöveg
KELL-E HALÁL AZ ÉLET ELŐTT?
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család, menő állás, barátságos klubok és jó kis partik – valami létfontosságú dolog azonban hiányzik az életéből. Ezért egy reggel úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót, de nem egyszerre, hanem egyesével, hogy bármikor meggondolhassa magát, ha úgy alakul. Döntése beláthatatlan következményekhez vezet.
Egy idegklinikán tér magához, ahol az orvosa közli vele: napjai vannak hátra csupán. Mire lehet elég ez a néhány nap? Veronika új barátokra talál, új vonásokat, új vágyakat fedez fel magában. Rájön, hogy a józan ész és az őrület közti határvonal nem is olyan kristályosan éles, amilyennek eddig vélte.
A gyűlölet, düh, szenvedély és szélsőséges szexualitás kiélése közben rádöbben: valójában létünk minden pillanata döntés élet és halál között. De mi várhat még arra, aki már minden döntést meghozott, a végső választást is beleértve?
Kedvenc idézetem
Kettő is van.

1
„De előbb azt szeretném, ha megérteni: néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve, az emberek többsége abba őrül bele, hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából.

2
-Meggyógyultam?
-Nem. Maga más, mint a többi ember, de szeretne ugyanolyan lenni. És ez, véleményem szerint, nagyon súlyos betegség.
-Súlyos, ha valaki más?
-Nem, az a súlyos, ha valaki mindenáron ugyanolyan akar lenni, mint a többiek. Ez az erőfeszítés ugyanis, különböző neurózisokhoz, pszichózisokhoz, illetve paranoiához vezethet. Súlyos, ha valaki ugyanolyan akar lenni, mert a természeten tesz erőszakot, és Isten ellen vét – aki nem teremtett két egyforma falevelet.

Vélemény
Imádtam. Gördülékeny írás, hagyja magát olvasni, egy délután volt az egész. Pontosan leírta azt, ami bennem volt úgy két-három évvel ezelőtt. Ezért is választottam ezt a két idézetet, mert szerintem ezek írják le a legjobban a főhősnő dolgait, és ez a kettő volt olyan, ami gondolkodásra késztetett. – Persze, sokkal több kedvenc volt, de akár az egész könyvet felmásolhatnám ide.
Szerintem az ember életében időről-időre eljönnek fordulópontok – direkt nem törést írok -, amikor magába kell szállnia, őszinte párbeszédet folytatnia, és mérlegelnie, mire van szüksége, és mire nem. Saját példából kiindulva, elég sok ilyen van. Legalábbis, nekem volt.
Amikor az ember körbenéz, és nem talál örömöt. Minden nap ugyanolyan. Ugyanazokra a helyekre megyünk, ugyanazokkal az emberekkel találkozunk, ugyanazok a mondatok hangzanak el, ugyanazokat a tetteket hajtjuk végre. Minden sivár, szürke, és van egy pillanat, amikor ez az állapot elviselhetetlenné válik. Egy keresztúthoz értünk, ahol van egy jobbra és egy balra. Tulajdonképpen a folytatás, vagy a vég. Sokan az utóbbit választják, és vagy túlélik, vagy nem.
A másik nyomás, ami hatást gyakorol ránk, az, hogy mindig hasonlítanunk kell magunkat valamihez/valakihez, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világban. Ez is visszás dolog, mert szerintem ott üt vissza, amikor egy másik ember élete után vágyódunk. Az előbb leírt dolog még sötétebb, szürkébb lesz, és talán ez az, ami inkább elindítja a vég-állapotot.
Ha pedig nincs egyetlen olyan ember sem, aki nem is fogja a kezünket, de legalább képletesen meglapogatja a hátunkat, és elindít egy másik úton, akkor bizony hamar vakvágányra lehet futni. Ez nem feltétlenül egy barát lesz, lehet egy idegen. Nekem egyszer egy kocsmáros volt, aki hajlandó volt beszélgetni velem, és felnyitni a szemem. De most is sok ilyet találok, ha végignézek az utcán. Vannak értelmes bloggerek is, akiknek az írásai feltöltenek. Ennyi is elég sokszor. De vannak barátaim is most már, akikhez tudok fordulni, ha nagy a baj. Mindig felráznak.
Már nem feltétlenül a halál az első gondolat, amikor az életem útja egy völgybe ér.
Hogy a fülszöveg kérdésére válaszoljak: igen. Sokszor meg kell halni belül azért, hogy élni tudjunk utána (talán majd erről is fogok írni nektek). A Prometheus című filmben van egy nagyon jó kis mondat erre: „Teremtés előtt néha pusztítani kell”.

Értékelés
10/10
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, nemcsak azoknak, akik már voltak ilyen helyzetben. Szerintem sokkal jobb, mint egy önsegítő könyv, sok mindenre ráébreszt – persze, tudni kell gondolkodni hozzá.

Olvastátok már ezt a könyvet?
Coelho-tól olvastatok már?
Vélemény?

4 megjegyzés:

  1. ezzel a könyvvel már én is szemeztem, de eddig elmaradt, hogy el is olvassam. most viszont megjött a kedvem hozzá :)

    VálaszTörlés
  2. Én csak ajánlani tudom, nagyon sok jó gondolat van benne. Direkt nem írom, hogy pozitív gondolat, inkább jó gondolat. Azok kellenek az életben maradáshoz. Szerintem. :)

    VálaszTörlés
  3. Hát az én véleményemet már tudod, örülök neki, hogy tetszett Neked is :]

    VálaszTörlés
  4. Ez volt tőle az első könyv, viszont nem az utolsó. :)

    VálaszTörlés